Mikor a tagosítás évről évre
szétdobálta a szántóföldeket
s a készülő rend hangja még rekedt,
vad-kamaszos zengéssel tört az égre,
s te lapultál nyugalmad medvebőrén --
volt-e szavad a forradalomért? --
ha panaszos, ha nyűgös is! -- ha vért
s verejtéket nem adtál érte pőrén
s ha bólogattál rája jámborul csak --
van-e jogod hozzá, hogy most dicsérd
miattad késett győzelmeiért?
Gyávaságod, kényelmed csak a múltat,
         csak az elaggott bűnöket segélte --
         akár semmit se tettél volna érte...

[Megjelent az  Irodalmi Újság  1955. szeptember 17-i
elkobzott számának címoldalán]