| |
Már ifjan is, csikófogú koromban,
nem magamért szorongatott a düh,
angyal lökött, fényes tekintetű,
hogy a magyarság kínjait soroljam.
Érte aggódtam, érte csatlakoztam a
sereghez, mely boldogabb egű
jövőt ígért, levessem keserű
ábrázatom s otthon legyek honomban.
Nem ver a gond, nem űz a meghasonlás
nyomorúságom falai mögé,
ha nem vagyok annyira az övé,
hogy odatartsam érte puszta hátam,
boruljak rá sötét gyalázatában,
s hulljak vele, ha elnyeli a romlás.
1966.
|
|