Itt szállt meg Zrínyi, ott Goldmark lakott,
Kis János, Gyóni Géza, Liszt s amott,
a vén patinás, szűk utcákon át,
követni lehet Berzsenyi nyomát.

Döbrentei, Pákh, Vajda Péter, itt
ostromolták a Szellem várait,
s vitte őket, át a Lövéreken,
az erdőbe az első szerelem.

És itt volt az a kaszárnya, ahol
a legnagyobbat gyötörte a kor,
itt silbakolt, ahol a posta állt,
alacsony sorban, közlegény gyanánt.

És eget-földet mélyen átitat
a permetegként hulló áhitat,
mert óriások fénybe merülő
ujjain pereg át a nagy idő.

Ódon, hűs falak, emlékezzetek
majd rám is, aki egykor köztetek
tanultam meg: e rettentő egű
tájon semmi sem tart meg, csak a mű.