| |
Megyünk s valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.
Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás
kél
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, ujjongva
csapnak,
kiborulnak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének
parancsolatlan, tiszta
szívvel,
s a fegyverek szemünkbe
néznek:
kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,
munkások-ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
|
Kire lövettek összebújva,
ti megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem mentenek.
S a nép nevében aki fegyvert
vertél szívünkre, merre
futsz,
véres volt a kezed már
régen
Gerő Ernő, csak ölni tudsz!?
...Piros a vér a pesti
utcán,
eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utcák kövei.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások-ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból, egynek, tiszta
könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,
|
