ELŐSZÓ

     Életem legmegrázóbb élménye a háború. Tudom, hogy ebben az egész nemzettel, sőt az emberiség nagyrészével osztozom, mégis: sorsom elsősorban a nemzetével azonos - akarata ellenére kényszerült bele, mint magam. Voltak népek, melyeket hódító szándék, másokat az önvédelem szorított fegyverre, bennünket idegen érdekek és az ország akkori vezetőinek nemzetvesztő politikája. Talán egész történelmünkben sem volt szomorúbb és szégyenletesebb korszak, innét van, hogy oly kevés irodalmi mű beszél róla. Emlékszem az országon végigfutó döbbenetre, melyet a kormány hadüzenete idézett fel. A legjobbak új nemzeti katasztrófától tartottak, a dolgozó nép látszólag közönyösen, valójában szorongva nézett sorsa elé. Bennem e két érzés keveredett, ám fegyvert adtak kezembe, kedvem ellenére. Ezt az iskolát is ki kellett járnom. Katonák százezreivel ismételgettem a kérdést: miért? Értelmetlen és gonosz játékot űztek velünk, olykor azt hittük, mindannyian belepusztulunk. Erről szól ez a könyv.
     Az olvasó két - műfajára és keletkezési idejére nézve különböző - írást talál a kötetben, melyet csak az élményanyag azonossága és az időbeli egymásutániság kapcsol össze.
     Az első, „Az eladott hadsereg” voltaképpen háborús napló, sőt: frontnapló! Eredeti formájukban adom közre a borzalmak felé robogó szerelvényen, az arcvonalban s a nagy visszavonulásban készült feljegyzéseimet. Az olvasót arra kérem, vegye tekintetbe ezt a körülményt. A naplót tizenhárom-tizennégy esztendővel ezelőtt írtam, így természetesen akkori énem, felfogásom, világnézetem tükröződik benne. Nem változtattam rajta, mert úgy érzem, hűségén esnék csorba, ha hozzányúlnék. Úgy adom közre, ahogy akkor megírtam, tekintsék dokumentumnak és emlékeztetőnek, tanulságnak és figyelmeztetőnek.
     A harcok szüneteiben menedék volt az írás. Sokszor egy hevenyészett lövészgödörben kuporogva írtam. Gránátok csapkodtak körülöttem, s egy-egy közeli becsapódásra megszaladt kezemben a ceruza. A Don veszélyekkel teli füzeseiből sebesültek jajszavát hozta a szél, s émelyítő, kesernyés hullaszagot. Egyszerűen és tömören kellett írnom, ahogy a zsebbe való füzetecske és az idő diktálta. De mindig az igazat írtam, a látott és bőrömön érzett valót.
     A naplóban szereplő, hallomásból szerzett adatokban lehetnek tévedések, szerintem így is jellemzőek. De „Az eladott hadsereg” híven, ha műfajánál fogva vázlatosan is, festi a magyar katonák lelkiállapotát. Úgy éreztem, kelepcében vagyok, de a második hadsereg s az egész magyar nép csakúgy kelepcében vergődik. A katonák legtöbbje csak a fronton döbben rá erre. A felismerés nem könnyítette sorsunkat, legfeljebb reményeinket terelte határozottabb irányba. Kevesen tették meg mégis, hogy átmenjenek a Don jegén, végső elkeseredés adhatott ekkora elszánást. Akiben még volt remény, annak egy célja volt: megmaradni, hazakerülni mielőbb, átvészelni az eseményeket.A naplóban szereplő, hallomásból szerzett adatokban lehetnek tévedések, szerintem így is jellemzőek. De „Az eladott hadsereg” híven, ha műfajánál fogva vázlatosan is, festi a magyar katonák lelkiállapotát. Úgy éreztem, kelepcében vagyok, de a második hadsereg s az egész magyar nép csakúgy kelepcében vergődik. A katonák legtöbbje csak a fronton döbben rá erre. A felismerés nem könnyítette sorsunkat, legfeljebb reményeinket terelte határozottabb irányba. Kevesen tették meg mégis, hogy átmenjenek a Don jegén, végső elkeseredés adhatott ekkora elszánást. Akiben még volt remény, annak egy célja volt: megmaradni, hazakerülni mielőbb, átvészelni az eseményeket.
     A második hadsereg megsemmisült, csak töredékei kerültek haza. Őrizze az elveszettek emlékét is a napló, mely keletkezési idejénél fogva sem zárhatja le megnyugtatóan az eseményeket, csak a jelekből következtethet arra, hogy „újabb tragédia készül”.
     A „Bujdosik az árva madár” című, műfajilag magamnak is nehezen meghatározható művet napjainkban írtam. Regény? Emlékirat? - Vegyék egy művészi vágyakkal megvert tanító, egy szemlélődő és aggódó lélek lírai vallomásának. Az olvasó bizonyára felfedezi, hogy a napló néhány szereplője tovább él benne, s óhatatlanul felismeri az első személyben beszélő „főhős” azonosságát. Ám a kor itt is csak az lehet, amit az írás felölel: a felszabadulás előtti utolsó félesztendő, nem léphettem ki belőle. A háború megpróbáltatásai, az embert formáló tapasztalatok mindjobban felnyitják a szemeket, a hagyományos németellenesség fokonként adja át helyét haladottabb eszméknek és gondolatoknak, melyek már a romokból felépítendő új Magyarországra utalnak.
     Egy közösségi s mégis magányos lélek bujdosik itt, események és eszmék útjain. Egy szerelemben, munkában és álmokban élő ember, egy meggyötört, de úgy látszik, elpusztíthatatlan nép keresi helyét a világban. Ifjúi rajongásom, ha nagyszerű ideálokért, ha ma már túlhaladott eszmékért - kedves nékem. S talán az sem közömbös ma, hogy miért lelkesedtünk és aggódtunk mi akkoriban. A két írás így voltaképpen kiegészíti egymást, a benne felvillantott világ egyetlen egésszé keveredik. Az sem utolsó dolog, hogy mindig nemzetben, népben gondolkodtunk, sorsát féltettük, jövőjét tervezgettük, ha tapogatózva is. A magyarságét, melyből egyet-mást talán megmutat ez a könyv. Ahogy így utoljára végigolvasom, úgy érzem, egy kicsit neki szolgáltat igazságot, s ezért mégiscsak megérdemli, hogy útjára bocsássam.

AZ ELADOTT HADSEREG