|
ELŐSZÓ
Életem legmegrázóbb élménye
a háború. Tudom, hogy ebben az egész nemzettel, sőt az emberiség nagyrészével
osztozom, mégis: sorsom elsősorban a nemzetével azonos - akarata ellenére
kényszerült bele, mint magam. Voltak népek, melyeket hódító szándék, másokat
az önvédelem szorított fegyverre, bennünket idegen érdekek és az ország
akkori vezetőinek nemzetvesztő politikája. Talán egész történelmünkben
sem volt szomorúbb és szégyenletesebb korszak, innét van, hogy oly kevés
irodalmi mű beszél róla. Emlékszem az országon végigfutó döbbenetre, melyet
a kormány hadüzenete idézett fel. A legjobbak új nemzeti katasztrófától
tartottak, a dolgozó nép látszólag közönyösen, valójában szorongva nézett
sorsa elé. Bennem e két érzés keveredett, ám fegyvert adtak kezembe, kedvem
ellenére. Ezt az iskolát is ki kellett járnom. Katonák százezreivel ismételgettem
a kérdést: miért? Értelmetlen és gonosz játékot űztek velünk, olykor azt
hittük, mindannyian belepusztulunk. Erről szól ez a könyv.
Az olvasó két - műfajára és keletkezési
idejére nézve különböző - írást talál a kötetben, melyet csak az élményanyag
azonossága és az időbeli egymásutániság kapcsol össze.
Az első, Az eladott hadsereg
voltaképpen háborús napló, sőt: frontnapló! Eredeti formájukban adom közre
a borzalmak felé robogó szerelvényen, az arcvonalban s a nagy visszavonulásban
készült feljegyzéseimet. Az olvasót arra kérem, vegye tekintetbe ezt a
körülményt. A naplót tizenhárom-tizennégy esztendővel ezelőtt írtam, így
természetesen akkori énem, felfogásom, világnézetem tükröződik benne.
Nem változtattam rajta, mert úgy érzem, hűségén esnék csorba, ha hozzányúlnék.
Úgy adom közre, ahogy akkor megírtam, tekintsék dokumentumnak és emlékeztetőnek,
tanulságnak és figyelmeztetőnek.
A harcok szüneteiben menedék volt az írás.
Sokszor egy hevenyészett lövészgödörben kuporogva írtam. Gránátok csapkodtak
körülöttem, s egy-egy közeli becsapódásra megszaladt kezemben a ceruza.
A Don veszélyekkel teli füzeseiből sebesültek jajszavát hozta a szél,
s émelyítő, kesernyés hullaszagot. Egyszerűen és tömören kellett írnom,
ahogy a zsebbe való füzetecske és az idő diktálta. De mindig az igazat
írtam, a látott és bőrömön érzett valót.
A naplóban szereplő, hallomásból szerzett
adatokban lehetnek tévedések, szerintem így is jellemzőek. De Az
eladott hadsereg híven, ha műfajánál fogva vázlatosan is, festi
a magyar katonák lelkiállapotát. Úgy éreztem, kelepcében vagyok, de a
második hadsereg s az egész magyar nép csakúgy kelepcében vergődik. A
katonák legtöbbje csak a fronton döbben rá erre. A felismerés nem könnyítette
sorsunkat, legfeljebb reményeinket terelte határozottabb irányba. Kevesen
tették meg mégis, hogy átmenjenek a Don jegén, végső elkeseredés adhatott
ekkora elszánást. Akiben még volt remény, annak egy célja volt: megmaradni,
hazakerülni mielőbb, átvészelni az eseményeket.A naplóban szereplő, hallomásból
szerzett adatokban lehetnek tévedések, szerintem így is jellemzőek. De
Az eladott hadsereg híven, ha műfajánál fogva vázlatosan is,
festi a magyar katonák lelkiállapotát. Úgy éreztem, kelepcében vagyok,
de a második hadsereg s az egész magyar nép csakúgy kelepcében vergődik.
A katonák legtöbbje csak a fronton döbben rá erre. A felismerés nem könnyítette
sorsunkat, legfeljebb reményeinket terelte határozottabb irányba. Kevesen
tették meg mégis, hogy átmenjenek a Don jegén, végső elkeseredés adhatott
ekkora elszánást. Akiben még volt remény, annak egy célja volt: megmaradni,
hazakerülni mielőbb, átvészelni az eseményeket.
A második hadsereg megsemmisült, csak töredékei
kerültek haza. Őrizze az elveszettek emlékét is a napló, mely keletkezési
idejénél fogva sem zárhatja le megnyugtatóan az eseményeket, csak a jelekből
következtethet arra, hogy újabb tragédia készül.
A Bujdosik az árva madár című,
műfajilag magamnak is nehezen meghatározható művet napjainkban írtam.
Regény? Emlékirat? - Vegyék egy művészi vágyakkal megvert tanító, egy
szemlélődő és aggódó lélek lírai vallomásának. Az olvasó bizonyára felfedezi,
hogy a napló néhány szereplője tovább él benne, s óhatatlanul felismeri
az első személyben beszélő főhős azonosságát. Ám a kor itt
is csak az lehet, amit az írás felölel: a felszabadulás előtti utolsó
félesztendő, nem léphettem ki belőle. A háború megpróbáltatásai, az embert
formáló tapasztalatok mindjobban felnyitják a szemeket, a hagyományos
németellenesség fokonként adja át helyét haladottabb eszméknek és gondolatoknak,
melyek már a romokból felépítendő új Magyarországra utalnak.
Egy közösségi s mégis magányos lélek bujdosik
itt, események és eszmék útjain. Egy szerelemben, munkában és álmokban
élő ember, egy meggyötört, de úgy látszik, elpusztíthatatlan nép keresi
helyét a világban. Ifjúi rajongásom, ha nagyszerű ideálokért, ha ma már
túlhaladott eszmékért - kedves nékem. S talán az sem közömbös ma, hogy
miért lelkesedtünk és aggódtunk mi akkoriban. A két írás így voltaképpen
kiegészíti egymást, a benne felvillantott világ egyetlen egésszé keveredik.
Az sem utolsó dolog, hogy mindig nemzetben, népben gondolkodtunk, sorsát
féltettük, jövőjét tervezgettük, ha tapogatózva is. A magyarságét, melyből
egyet-mást talán megmutat ez a könyv. Ahogy így utoljára végigolvasom,
úgy érzem, egy kicsit neki szolgáltat igazságot, s ezért mégiscsak megérdemli,
hogy útjára bocsássam.
Budapest, 1956. június 17.
Kónya Lajos
|
|