Hol vannak a katonák?
Szemelvények Sára Sándor dokumentumfilmjéből

Új HORIZONT
XXXI. évfolyam, 2003., 6. szám

Korabeli filmhírek

A Kolozs megyei Jegenyei üdülőtelepen kéthetenkénti felváltással mintegy hatszáz erdélyi gyermek tölti a nyarat. Az üdülők, akik főképpen hadbavonultak és bányászok gyermekei, pihenésen kívül lelki nevelésben is részesülnek.

A háború ellenére is több száz munkással folyik a Dunántúlt Csallóközzel összekötő medvei híd építése. A Dunán és árterén keresztül vezető többrészes hidat, kocsi-, kerék-pár- és gyalogúttal látják el.

A 23 éves Fehérház Bajtársi Egyesület, amely 1919-ben eltávolította a kommunista kormányt és Magyarország újjáépítésében nagy szerepet játszott, kegyeletes ünnepélyt tartott a Vértanúk emlékművénél. A vértanúk emlékünnepélyén részt vett a hetvenedik születése napját ünneplő József királyi herceg, tábornagy is.

A margitszigeti Nemzeti Sportuszodában rendezték a 2. magyar-olasz hölgyúszó válogatott mérkőzést. A verseny Magyarország 47:27 arányú győzelmével végződött. 400 méteres gyorsúszás: első Novák Ilonka. A 100 méteres hátúszást ugyancsak Novák Ilonka nyerte.

Magyarország kormányzójának hitvese rádiószózatot intézett a magyar társadalomhoz, amelyben a katonáknak való téli holmi gyűjtésére szólította fel az ország lakosságát: Gondoljatok azokra, akik most ezer vagy kétezer kilométer távolságban arra kényszerülnek, hogy a legzordabb télben is hősi módon megállják a helyüket, mert ezt kívánja tőlük a nemzet érdeke és a keresztény világ védelme! Gondoljatok rájuk, akik mindennap szembenéznek a halállal, amely fegyverekből és az orosz síkság fagyos árnyékaiból leselkedik rájuk! Gondoljatok magyar hazánkra, amelynek biztonságát és területét most odakint kell megvédeni, hogy a győzelem ünnepén együtt örvendhessünk visszatérő katonáinkkal! Hazatérnek, mert most a szeretet meleg ruhájával védjük meg őket, az elemek viszontagságai ellen. Adjatok téli ruhát, a zord orosz tél elé néző katonatestvéreinknek! Mert csak az a nemzet remélhet boldogabb jövendőt, amely tettel, áldozattal, adakozással és önzetlenséggel is tud harcolni. Adjatok, hogy méltók legyünk hozzájuk, akik vérükkel váltják meg a magyar népet!

Az előrenyomulási és utánpótlási vonalakra támadó szovjet raták támadását légvédelmi gépágyú-ütegeink hárítják el.

A Don vidékén küzdő repülővadász-osztály parancsnoka bevetés előtt eligazítja a vadászszázadok parancsnokait. Ebben a vadászosztályban teljesít szolgálatot a kormányzóhelyettes úr is. A vett parancs értelmében a kormányzó-helyettes úr kiadja részletparancsait, és ezután elindulnak vadászrepülőink a feladatul kiadott szovjet harckocsik leküzdésére. Az elfoglalt Sztarij Oszkol felett visz el repülőink útja, az ellenség felé. A felderített célok felé érve merészen csapnak le vadászaink az ellenséges harckocsikra.

Dr. Major Ákos hadbíró százados
Alekszejevkában székelt a 2. magyar hadsereg parancsnoksága élén Jány Gusztáv vezérezredessel. Mi pedig onnan körülbelül hat-hét kilométer távolságban Ilovszkojéban voltunk. Ilovszkoje mellett körülbelül három kilométerre az erdő szélén települtek a legkeletebbi magyar repülőterek. Ott volt egy vadászhadosztály (helyesen: vadászosztály). Közel- és távol-felderítőosztály és egy bombázó osztály.

Fodor Gyula szakaszvezető
Közeledett augusztus 20-a. Úgy terjedt el a közhiedelemben, hogy augusztus 20-a után - akkor ugye már nyílt titok volt -, Horthy István haza fog jönni és valószínű az osztály is haza települ.

 

[...]

 

Dr. Major Ákos
A kormányzóhelyettes meghalt azért, mert a második hadseregnek az egyik legelitebb részét, a repülő dandárt ócskavasakkal felszerelve engedték ki harcolni a frontra.

Dr. Kovács Zoltán őrmester
Hallottuk, hogy az ifjú Horthy István az alekszejevkai repülőtéren lezuhant. Hát mindenkiben elég nagy megrökönyödést keltett... Különféle hírek voltak, vegyes kombinációk, hogy mi okozta a lezuhanást. Ez nem is érdekes, ezt akkor - hogy úgy mondjam - a pletykaéhesek eléggé kihasználták. Mi mindenesetre úgy értékeltük, ha Teleki Pál halála nem volt elég, a pisztoly elsütése nem volt elég hangos, ez talán egy kicsit felébreszti az arra illetékeseket. Nem ébresztette fel.

Péteri Ferenc főhadnagy
Az én halottaim általában kisemberek voltak, szegény földművesek, napszámosok, egy-két munkás. Az ő hozzátartozóiknak a hangja szólalt meg ezekben a levelekben.
   "Igen tisztelt lelkész úr! Nagyon szépen megkérem, ne tessék haragudni, hogy soraimmal zavarom, de most már több levelet elküldtünk, és választ nem kaptunk. És nem bírunk belenyugodni, hogy a kedves gyermekemről nem tudunk semmit. Varga Lajos szakaszvezetőről van szó, aki 1942-ben halt meg, folyó hó 9-én, és fájó szívű édesanyja érdeklődik az elveszett fiáról. Már sokféleképpen hallottuk. Azt is mondták, hogy fogoly. És azt is, hogy a bal lábát lőtték el és mérgezésben halt meg. Nagyon megkérem a tekintetes urat, ha Isten hazasegíti, legyen szíves bővebben értesíteni bennünket, ha még viszsza tetszik emlékezni. Tessék elképzelni, hogy mennyire fáj, hogy el kellett veszíteni drága gyermekemet. Nem bírok belenyugodni. A férjem is ott halt meg '14-ben és hat apró családdal maradtam és képzelhető, hogyan neveltem őket apa nélkül.
   Nincs se éjjelem, se nappalom. Nagyon fáj, mert még csak egy csomagot sem kapott meg, hiába kérte, milyen szívfájdalom között kellett neki meghalni. Mennyire fájhatott neki, hogy nem volt senkije sem utolsó órájában."

Fenyvesi Imre törzsőrmester
Az öcsém halálát részletesen elmesélte nekem egy félegyházi fiú, hogy ott előttük halt meg. Ahogy a vonalból kiugrottak a lövészárokból, 10-15 lépésen belül ő már elesett, haslövést kapott. Ezt abból állapították meg, hogy rángatózva vergődött, rángatta fel a lábát. Majd aztán egy kis idő múlva, egy aknaszilánk fúródott a tarkójába, abba halt bele.

Rumy Lajos ezredes
A doni frontra érve, augusztus 29-én első vonalba, a korotojaki hídfő előtt álló németek balszárnyára kerültem, komoly támadólagos harcba. Az volt a parancsom, hogy a Don-Potudany szegben levő ellenséges hídfőállást támadjam meg, tehermentesítsem a másnapra Korotojakra meginduló német támadást, hogy a hídfőt megszüntessék.
   Azt a harceljárási módot alkalmaztam, amit már kiókumláltam magamnak. Vegyes összetételű rohamjárőrökkel indultam. Ezeknek a lángszórós, műszakiakkal megerősített járőröknek azt mondottam, vigyázzatok, köztetek vagyok, nézlek benneteket, hogy úgy viselkedjenek, hogy nézem őket. Elkezdtük a támadást, berohantunk az állásba, az orosz menekült, már-már majdnem kiürítettem a hídfőt, mikor eszembe jutott, hogy nekem nem szabad ki... elkergetni őket, magamra kell vonni erejüket. Hát ez valószínűleg sikerült is.

Kárpáthy Tibor őrnagy
Századparancsnok voltam, a kezem alatt huszonkét harckocsi. Ez 22 negyvenszer 40 milliméteres, tehát négy centiméteres löveget jelentett a toronyban. Amellett egy géppuskát és még a homlokülésben szintén egy géppuskát. Tehát, ez 22 ágyú és 42-44 géppuska. Ennek a hadrendnek a közepén állok. Tőlem jobbra és balra fele-fele, mondjuk olyan 4-500 méter kiterjedés, amit általában áttekint az ember. Hát, itt az esetek zömében olyan volt a terep, hogy az embernél magasabb volt - szotyolásnak hittük - a napraforgó, azután a kukorica, a búza. Nagyon szép magas volt Ukrajnában a búza is. Az ember beszáll a harckocsiba, aminek van egy ritmikus remegése, és azt a test átveszi, és ezen a ritmikus remegésen kívül is az ember fel van fokozva. A feladat révén. Én csak magamról tudok beszélni, de azt hiszem általánosítani lehet. Addig van az emberben szorongás, amíg a feladatát nem látja tisztán, amíg bizonytalanság uralkodik. Mi lesz a feladatom, hol lesz..., mit látok... Amikor aztán beszáll az ember a kocsiba, és azt a kis remegést átveszi, és felhangzik, hogy indulj, akkor megszűnik mindenféle szorongás és az embernek nincs más gondolata, minthogy ezt a huszonkét harckocsimat lehetőleg egyben oda bevigyem, arra az erdőszegélyre, vagy arra a megadott célra.
   És most, tessék hozzáképzelni, hogy tüzet vezénylek. A parancsnoknak szintén a löveget kell kezelni... Én nem sokszor sütöttem el a löveget, mert a vezetés volt a feladatom, ugyebár. Negyven géppuskának adom a parancsot, na, most tüzeljetek. Megadva persze - ez a vezetés -, hogy ki hova, merre lőjön. Ez olyan biztonságérzetet ad az embernek, hogy megszűnik a szorongás.

 

Dr. Magass Miklós tartalékos főhadnagy
Az én feladatom lett volna a halottakat, az elesetteket összeszedni, eltemetni, azonossági jegyüket leszedni, azt anyakönyvezni. Voltak ott külön tábori anyakönyvek.

Péteri Ferenc
A személyazonosság megállapításánál a leglényegesebb az úgynevezett azonossági jegy, bakanyelven a dögcédula volt.

Dr. Kovács Zoltán
Legtöbben zsebben hordták, vagy nem hordták. Nagyon sokszor nem lehetett azonosítani, hogy ki a halott. A családtagok meg itthon reménykedtek, bizakodtak ugye, és talán még évek múlva is arra gondoltak, hogy hátha hadifogságban van, hátha még mindig él valahol. Ilyen esetekben nem volt mód semmifajta értesítésre.

Dr. Magass Miklós
Volt egy cédulánk, amivel értesíteni kellett az otthoniakat. Az volt a szövege, hogy az illető a szovjet ellen vívott keresztes háborúban elesett. Hát én ezt nem tartottam keresztes háborúnak, és soha nem küldtem ki egyet se, senkinek. Hanem egészen mást: katonai szolgálata közben hősi halált halt - ezt küldtem ki mindenkinek. Az ezredes úr ismételten mondta, hogy minden halott, akit eltemetsz, egy magyar családnak a tragédiája. Segítségemre volt egy hozzám beosztott munkásszázad, zsidó munkásszázad, a 105/3. Kiváló emberek voltak, jórészt orvosok, helytállóak, hősiesen viselkedtek. Nem volt könynyű kimenni a vonalak elé, ugye legtöbbször ott hevertek a halottak. A támadást a legtöbbször visszaverték, és ha nem sikerült előre menni, akkor beástuk magunkat, a halottak viszont ott maradtak a vonal előtt.

Dr. Futaki Gergely főhadnagy
A terület egy rozsföld volt eredetileg, amit nem arattak le. Ebben a rozsföldben még napok múlva is találtunk halottakat. A sebesültszállítók amennyire tudták, összeszedték.

Fazekas György munkaszolgálatos
Egy szép napon jó néhányunkat különválasztottak és elvittek temetőcsapatba. Azon a területen mentünk előre, amit fel kellett adniok a szovjet ellentámadásnál, amelyik Uriv felé hatolt előre. Nagyon sok holttest volt. Már hetek óta.
   A következő utasítást kaptuk: halottakat összeszedni, ami náluk van érték begyűjteni, főleg a konzerveket, de minden egyebet is, fegyvert, értéket. Azon kívül bakancsot, zubbonyt, köpenyt levenni róluk. Ezeket az értékeket az egyik szekérsorra rakni, a hullákat a másik szekérsorra.
   A csapatunk egy része már ásta a sírokat, odavisszük a halottakat. És a koporsók? - kérdeztük. Hát koporsó az nincs. A kincstár kirabolta a hullákat úgy, hogy levette a bakancsukat, a zubbonyukat, a köpenyüket. Mi kiraboltuk úgy, hogy ha találtunk kenyeret vagy konzervet, azt megzabáltuk. Szurony volt ott elég. Úgyhogy felbontani egy pillanat volt. Állandóan dühöngtek, hogy konzervet miért nem hoztunk. Mondtuk, biztos volt annyi eszük, hogy támadás előtt megették. Arról mélyen hallgattunk, hogy azt mi loptuk el. Így társas viszonyban a magyar királyi honvéd kincstárral hullarablók is lettünk.
   Ez néhány napig tartott. Csúnya volt az utolsó nap, elkezdtek aknázni bennünket. A katonazenészek, akik ott felügyeltek ránk, beszaladtak a házba, azt mondták, hogy nem kell mély sírt ásni. Hát mély sírról szó sem volt. De legalább 60-70 centire le akartunk ásni, hogy egy kóbor kutya ki ne kaparja a halottakat. De ezeknek az is mély volt. Elég, hogy csak egy kis földet rá. Ezen a helyen, egy mezőn temettünk el vagy 120-130 honvédet. Nadrágban, ingujjban, földbe. Egy darab papírt nem adtak, hogy rátegyük. Nekünk meg nem volt.

Dr. Magass Miklós
Volt olyan "bujkáló" halott, akit sose találtunk meg. Nappal láttuk, ahogy kidugtuk a fejünket, de éjjel nem találtuk meg. Aztán a végén már félig feloszlóban találtuk meg szegény bajtársat.

Bertalan Sándor tartalékos zászlós
Az augusztusi harcok nyomai mindenütt látszottak. Borzalmas, hogy ott mennyi magyar és mennyi német veszett el. Azt hiszem az andrejevkai temetőben - igen, körülbelül ott voltak eltemetve -, összesen 15 ezer ember.

Dr. Magass Miklós
Temetőket "rendeztünk már be" akkor, két komoly temetőm volt. Ternovojéban és Boldirevkán és bizony szaporodtak, egyre szaporodtak a sírok.

Károly János honvéd
A munkaszolgálatos zsidók ásták, mikor kész volt egy gödör, belehányták a halottat, lemeszelték, aztán ástak tovább. Lett egy olyan 800 szögölnyi temető. Amikor eljöttünk onnan, biztos volt annyi. Rengeteg halott volt, rengeteg.

Péteri Ferenc
Az első halottainkat még koporsóban temettük. A környező kerítéseket, roncs épületeket bontották szét az asztalosaink és abból készítettek hevenyészett koporsót. Mikor ez az anyag elfogyott, akkor már csak vesszőből fontak koporsókat, de a halottak számának gyarapodásakor már nem volt sem idő, sem elegendő emberi erő bárminemű koporsónak az előteremtésére. Így bizony később a katonákat már úgy temettük el, ahogyan meghaltak a kórházi ágyon, az egyszerű fehérneműben. Amikor lebocsátottuk a koporsót a sírba, ha volt kivel, a következő éneket énekeltük: a református énekes könyv 237. énekének 7. versét.

 

"Végső áldást mondj hazádra, mely távolról int feléd,
Égi honnak a határa van már hozzád közelébb.
Édes érzés miért fog el, melytől olvad szív, kebel,
Sion, minden másképp lesz ott, el fog tűnni nagy sírásod."

Dr. Magass Miklós
Parancsot kaptam, jön a vezérőrnagy úr szemlére. A munkásszázaddal kivonultam helyrehozni a temetőt. Azt már csak utólag műhelytitokként vallom be, hogy elvágólag egyenesek voltak a sírok, de a halott nem ott volt, hanem négy-öt méterrel arrébb. Csak a sírdombokat igazítottuk ki, hogy katonás rendben legyenek, szegényeknek úgyis olyan mindegy, ugye? Megdicsértek, hogy ilyen szép temetőt ők még nem láttak. Tolmácsoltam is az egyik hozzánk beosztott munkaszolgálatosnak, aki azt hiszem, otthon is valami ilyesfélével foglalkozott. Úgy emlékszem bajai fiú volt, Marksteidnek hívták, nagyon derék, nagyon helyes, bátor, ötletes gyerek volt. Azt mondta; főhadnagy úr, olyan rend lesz itt! Aztán meg is lett a sírok rendje.

Dr. Kovács Zoltán
Augusztus 30-án az történt velünk, amire már elég régen vártunk és számítottunk; valóban Budapestre irányították a szállítmányt. A vonatunk elindult Pest felé. Lembergben álltunk egy darabig, a szomszéd sínpáron vesztegelt egy 25 marhavagonból álló vonat, amiben fiatal zsidógyerekek voltak, akik az arcukat a rácshoz szorítva siránkozó hangon: Wasser, Wasser kiabálással hívták fel a figyelmet magukra és kérték a segítségünket. Ott, egy pályaudvaron szolgálatot teljesítőtől hallottuk, hogy ezeket Rava-Russzkajába viszik, és nagyon szemléletesen mutatta, hogy az elkövetkezőkben mi lesz a sorsuk.
   Szeptember 2-án, sok ígérgetés után végre Budapestre hoztunk egy szállítmány beteget. Én is kellő örömmel, de anyám persze még jobban várta a találkozást. Félretette nekem a Magyar Nemzet megjelent számait, hogy tájékozódjak az itthoni eseményekről. A Magyar Nemzet színvonalas újság volt, sokkal inkább, mint akármelyik másik. Tombor Jenő haditudósításaiban halványan lehetett érzékelni, hogy a németek szénája nem áll olyan jól, mint ahogy általában a hivatalos haditudósítások közölték. Meg voltam döbbenve, akikkel összejöttem, mennyire távol érzik maguktól a háborút és mennyire érdektelenek. Mintha nem is a mi ügyünk lenne. Akinek volt kinn hozzátartozója, az természetesen másképp látta, de hát a pesti alakulatok közül kevés volt. A zalai, somogyi, Vas megyei családok biztos, hogy másképp aggódtak, de itt nálunk a hivatalos háborúcsinálók megnyilatkozásai, búcsúztatásai, vagy az elegáns Pullman-kórházvonatok érkezésénél való tevékenységen kívül, az emberek távol éltek ettől az egész háborútól. Amiben az igazság annyi volt, hogy nem a mi háborúnk volt.

Rumy Lajos
Megérkeztem Kolbinóba, ahol a hadosztály-parancsnokság volt. Jó, hogy jöttél, most adjuk ki a támadási parancsot. Milyen támadási parancsot? Majd meg fogod hallani. Csodálkozva mentem a parancsadáshoz. Mesélnek, amiből egy hangot sem értek. Akkor felálltam. De kérem, én ebből egy szót sem értek, amit itt beszélnek. Ja, azt mondja Grassy, te nem voltál itt. Mi már napok óta gyakoroljuk terepasztalon, terepen stb. Hát, mondom, akkor kérem részletesen tájékoztatni engem, hogy miről is van szó.
   Arról van szó, hogy hetedikén hajnali indulással, körülbelül egy 25-30 kilométeres út után még aznap délután kimenni az Urivvel szemben lévő ellenséges vonalunkhoz. Ott készenléti állásba helyezkedve másnap, nyolcadikán hajnalban megindul egy támadás Uriv vissza... elfoglalására. Uriv az uriv-sztorozsevojei hídfőállásnak a déli legerősebb pillére volt. Hónapok óta tartott a harc. Kifogásomat, hogy ezt lehetetlen megtámadni, ez nem találkozó harc, Grassy nem fogadta el, hanem úgy intézkedett, mint mondjuk tíz vagy tizenöt évvel azelőtt egy támadáshoz intézkedtünk. Ezt a támadási, parancsolási módszert sem találtam helyesnek, és azt mondtam, a főpillért ezzel az egy kombattáns és ezzel az újonnan képzett zászlóaljjal, minden tartalék nélkül, hogy foglaljam el? Kérem a hadosztálytartalékot, azt a bizonyos Király-féle zászlóaljat nekem alárendelni. Grassy azonban erről hallani sem akart. Erre azt kérem, hogy engedje meg, és adjon lehetőséget, hogy egy megerősített századot előrevessek, színlelt támadást hajtok végre, hogy beletekinthessek az ellenség tűzrendszerébe, hogy kit kell megtámadni, kit kell lefognom tűzzel stb. Azt mondja, eláruljuk magunkat, ezt nem lehet megcsinálni.
   Ilyen körülmények között kaptam a hadosztályparancsnoktól egy olyan rendelkezést, hogy másnap hajnali indulással, azokkal a parancsnokokkal, akikkel majd nekem intézkedni kell az ő parancsa alapján, vigyem előre a csapatot, menjek előre a küzdők vonalába. Ott meg keressek felvilágosítást az ellenség tűzrendszerére vonatkozólag, a csapatot az esti órákban vezessék oda fel, addig jelöljem meg a készenléti helyeket, és a parancsnokok vezessék a csapatot a készenléti helyre, ahol majd másnap, nyolcadikán hajnalban megindul a támadásunk.

Kállay Ferenc főhadnagy
Átvittek bennünket ebből az egész könnyűnek gondolt vonalrészből az urivi vonalba, ott az egész ezredet összevonták, és onnan indultak be a parancs szerint az alakulatok a kijelölt helyeikre.
   Nád, nem is nád, hanem fűzfavesszőkből fontak pajzsszerű valamit, ami mintha kosárfenék lett volna, hogy ha iszapos, vagy sásos, vagy réti talajra lépnénk, legyen min megkapaszkodni. Az egész társaság úgy nézett ki, mintha egy indián csapat indult volna harcba. Fegyverzetük mellett vitték még ezeket a fűzfavesszőkből font tákolmányokat is. Nagy volt az elszántságunk, majd mi ki fogjuk igazítani a vonalat, de bizony, igen-igen szomorúan végződött ez az első bevetésünk, mert kilencedikén ott valóságos vértócsa volt.

Rumy Lajos
Kiadtam a készlet felvételére a parancsot, majd a támadás végrehajtására. A támadást régi fogalmak szerinti módszerrel, harceljárással kellett végrehajtani. Az volt a terv, hogy egy ötszáz méter széles sávban előretörök, behatolok az ellenség állásába, Urivon áthaladok és az Urivtól keletre lévő magaslatokat birtokba veszem az első küzdő zászlóaljammal, a mögötte lévő küzdő zászlóaljjal pedig Uriv községet. Akkor az jobbra fordul, s a templomos magaslatot jobbra veszi birtokba az a szerencsétlen, beteg zászlóalj. Így adtam ki a parancsot a készenlét helyére.

Brunner László alezredes
Uriv előtt vettem készenléti állást, tőlem balra volt a Szávics Sanyi alezredes és jobbra volt a Király Lajos. Nyolcadikán lett volna a nagy támadás. De azt mondta a Grassy Jóska, hogy uraim, hátha az orosz hírül vette a támadási időpontot és ellenintézkedéseket tesz, egy nappal eltoljuk a támadást reggel fél hatra.

Varga István szakaszvezető
Szeptember nyolcadikán lett volna a támadásunk, de óriási esőt kaptunk, cefet nagy esőt. Na, ezt aztán le is tárgyalták ugye a tisztek, hogy majd akkor másik napra húzódik el a támadás.

Rumy Lajos
Megeredt az eső, úgyhogy a támadást egy nappal elhalasztották.

Dr. Magass Miklós
A szállásmestertől lőszert kellett volna vételeznem, de éppen kacsavadászaton volt, és a hivatalos órák után nem állt a harcosok rendelkezésére. Jellemző.

Brunner László
Éjszaka, még a világosság beállta előtt végigjártam az arcvonalat. Cél volt a Donnak az innenső partját elérni. A tőlem balra lévő zászlóalj is ezt kapta, a tőlem jobbra levő zászlóalj is ezt kapta feladatul. Látom, hogy a lövészszázadok jól vannak elhelyezkedve. Egynek kellett az irányt tartani, az urivi templomtornyot. A többinek pedig csatlakozni kellett hozzá. Jobb oldalon a géppuskás század zöme, a később hősi halott Ambrus Béla vezetésével. Ambrus Béla a horhosok mögött helyezte el a géppuskáit. Mondom, Béluskám, az Isten áldjon meg, hát megőrültél te? Hogy viszed a horhoson keresztül ezt a hat géppuskát? Mert kettőt máshova osztottam be. Egy géppuska ötven kiló legalább. Állvány nélkül, állvánnyal együtt meg hetven-nyolcvan. Hebegett valamit. Hogy végrehajtotta-e az óhajomat, a parancsomat, azt nem bírtam ellenőrizni, mert kivilágosodott.

Dr. Futaki Gergely
A támadás reggel négy órakor kezdődött egy rendkívül erős pergőtűzzel. Emlékszem, fedezékekben voltunk, az idegrendszert is fölborzoló, de ugyanakkor felajzó állapot vett erőt rajtunk. Minden mozgott a fedezékben, legalábbis úgy éreztük, a föld, a gerendák és miegyéb. Száz - tudomásom szerint -, száz-néhány löveg össztüzét irányították a hídfőállásra, előzőleg bombázógépeket is küldtek, úgy nézett ki, hogy az ellenállást ezzel meg-törték.

Rumy Lajos
Tüzérségi előkészület után megindult a támadás. A parancsomban, de szóban is figyelmeztettem a csapatomat az irány betartására. Volt egy póznás út, amely levezetett Urivba. Ha valaki a póznás utat vette irányszabottnak, azzal azt érte el, hogy az ellenség oldalazó tűzébe jut és megsemmisül. Tehát az irányomat úgy szabtam meg, hogy fedve tudjanak előretörni, oldalazó tűzbe ne juthassanak. Erre nyomatékosan a parancsomban is felhívtam a figyelmet.

Brunner László
Megindult a támadás. Nem láttunk senkit, semmit, még a Dont se láttuk, Urivnél voltam, két és fél kilométerre körülbelül. De, hát előttem volt a templomtorony. Boldirevka volt a másik falu, azt is nekem kellett volna elfoglalni.

Varga István
Egyszer azt mondja a százados úr: támadás fiúk! Előre! Ki a gödörből, aztán nyomás! Én a százados úr után, mert ezt mondta, hogy én legyek a háta mögött, előttem ő is be volt ásva. A térképtáska a nyakában, azt mondja: Varga fiam, mindig engemet kövessen! Követtem is. De amazok is követtek ám azért. Nehogy azt gondoljuk, hogy az csak palacsintával dobált. Cefetül ám, aknával. Mint a marhája, hol lebukott az ember, hol előre, de menni kellett, nem volt mellébeszélés. Beszaladtunk ék alakba. Azt mondta Till Géza százados, hogy: fiúk, most mán úgyis vágóhídon vagyunk. Vagy harcolunk, vagy megdöglünk. Jól van, mondom, akkor megdöglünk.

Károly János
A második lövéssel kilőtték a rádiósunkat. Egy nagyon jó barátom, ennek a Varga Pistának a sógora, Kaczur Mihály, az volt ott. Az akna szétvágta kilós darabokra. Ez volt a kezdés mindjárt.
   Hatalmas rozstábla volt előttünk, azon nappal köllött végig mennünk. Borzasztó volt, nem volt semmiféle fedezék. Csak az a hatalmas rozstábla. Hát mit csinált az ember, egy kis gödröt, hogy el tudjon húzódni. Négy-öt kilométer is volt a tiszta terület, amin át kellett menni. Rengeteg sebesült, halott lett.

Rumy Lajos
Óriási ellenhatás, hárító tűz. Szinte elképzelhetetlen, hogy mily erős volt. A Brunner-féle zászlóalj, tehát a félegyházai, a 37/3-as betört a községbe, szuronyharc fejlődött ki, abban a világban szuronyharc... Átküzdötték magukat, áthaladtak Urivon, följutottak azokra a magaslatokra, amely nekem volt a támadási cél.

Varga István
Erről is vetettek az oroszok, szemből is. Beékelésben voltunk, felcsúsztunk, oszt kezdett a lőszerutánpótlás fogyni. Elment a hírvivő. Dinnyés Gyurka, még máma se láttam, elveszett. Hát lőttek, ugye, agyonlőtték valahol... Volt egy írnok, az meg pesti gyerek volt, üvegtechnikus szakaszvezető, Molnár Sándor. Ezt küldte át a százados. Fiam, menjen át és mondja meg a Kovács hadnagynak, hogy a vonalunkban foglaljon tűzelőállást.
   Elment szegény Sanyi, az sem jött vissza. Higgyék el, az sem. Volt egy nagy vadkörtefa, én ott voltam tüzelőállásban, a géppuska be volt állítva, a körtefához dugtam a fejemet, mert azért eléggé porolt ott körülöttem a golyó. Egyszer azt mondja nekem a százados: Varga fiam, azonnal vonuljon hátra. Mondjam a főhadnagynak, vagy a hadnagy úrnak, hogy a vonalában foglaljon tüzelőállást. Képzeljék el, hogy olyan picike kis hely volt, hogyha megfordult az ember, mindig potyogott ott valami, mint az eper. Az anyjába is, de hát csak meg kellett oldanom a kérdést. Hirtelen megfordultam és le-föl kúszva mentem Uriv faluig. Itt azt mondják, csak felét foglaltuk ám el!
   Elmentem hátra. Nem találom a főhadnagy urat vagy a hadnagy urat sehun se. Nem is nagyon mertem szédelegni, mert lőttek ám, meghúzódtam a fal mellett. Egyszer csak találkozom Juhász Dóra Balázzsal, ő volt a hírvivője annak a másik szakasz parancsnokának. Vállán két rekesz lőszer, ami azt jelenti, hogy a hevederben kétszázötven tölténye van, tehát két heveder, ötszáz töltény van a két rekeszben.
   Mondom, hol van a fő... vagy a hadnagy úr? Ő sem tudja, elmaradt. A támadásban lemaradt, aztán ezzel a lőszerrel szédeleg ott, mint egy birka.
   Volt géppuska... Eléggé ismertem a géppuskának minden szeszélyét, mondom, ezt a két rekesz lőszert kipucítom már ebből, hogy ne cipeljük. Ott volt egy búzatábla, szaladtak a gyerekek, nem a mieink. A tarlót kezdtem el úgy pötyögtetni, hogy körülbelül mikor odaérek, vízszintbe veszem akkor a gyerekeket. Ellőttem, mentünk föl. Jelentkeztem a százados úrnál, hogy nem találtam a főhadnagyot.
   A mi repülőgépeink meg megint jöttek. Sárga, négyszögletű ruhát köllött az embernek így elébe teríteni, akkor fölül a repülőgép megállapította, hogy ez a magyar, ez saját csapat.
   Pontosan belevert, az anyjába az Istent. Minket ütött, a mi repülőgépünk.

Dr. Magass Miklós
Szemünk előtt zajlik a légi csata, egy orosz gép éppen égve zuhan felénk. A járművek vágtában mennek el mellettünk, Boldirevkába érve kibontakozik az igazi front képe. Szörnyű látvány.
   Sebesültek százai az utca porában, az egészségügyi oszlop orvosai kimerülten támolyognak. Egyszerre százan is kiabálják a nevüket. A katonáink véresen, bekötözve, megcsonkolva nyöszörögnek. Mennél tovább megyünk, annál aggasztóbb a kép. Sebesültek, szétlőtt kocsik, döglött lovak szerteszét. A segélyhelyen találkoztunk a hetes lelkészekkel és Szabolccsal is, aki a mi vezető orvosunk volt. Nyakig munkában vannak, rengeteg a sebesült. Egy közeli fedezékben húzódunk meg, mert irtózatos légitámadás kezdődik.
   Nekem parancsokat kell az ezredes úrhoz eljuttatnom. Szabolccsal megyünk az ezredparancsnok harcálláspontjára. Ez az első vonalban van, a kép itt is lehangoló. Mindenütt sebesültek, aggódó, remegő emberek. Közben egy-egy lövedék csapódik be, vagy süvít el mellettem. Egyszer csak érzem, hogy az arcom véres, egy szilánk vágta át a sapkámon keresztül.
   Megbotlok a halottakban vagy a jajgató sebesültekben. Egyik-másik arra kér, hogy lőjem le. Egyiknek a lába egészen le volt metszve, akna vágta le és az egyik kézfeje is hiányzott. Egy véres csonk volt, a derékszíjával megkötöttem a lábát, hogy ne vérezzen el. Ezzel a fiúval aztán találkoztam decemberben, karácsony előtt, azt hiszem. Oda is mentem hozzá, hát megismersz még? Azt mondja, hogy meg. Emlékszel rá, hogy mire kértél? Emlékszem rá. Azt mondja, meg is veri az Isten, hogy nem tette meg. Ez nagyon megdöbbentett, hogy megver az Isten, hogy nem lőttem őt agyon... Borzalmas volt, az egyik keze hiányzott, le volt már csonkolva az egyik lába és a felfekvéstől, vérkeringési zavaroktól az egész háta csupa seb volt. Mikor onnan megnyomtak bennünket, akkor ezeket kitették a hóba, megfagytak. Ez volt az ő sorsa is.

Brunner László
Nagy veszteségeink voltak. Harminc tiszt közül kilencen maradtunk estére. Halott is volt közöttük, de a zöme sebesült. Felgyógyultak. Eljött az este. Éjszaka nem lehet támadni, csak hajnalban megint. Nem bírtunk tovább menni. Jelentettem Rumy Lajosnak, talán kis vázlatot is küldtem neki. Másnap reggel aztán eljött, de hát el kellett fogadni, hogy kíméltem az embereimet. Ott aztán kezdtük beásni magunkat éjszakára.

Rumy Lajos
A Seregélyi-féle zászlóaljnak Urivban kellett jobbra fordulni, hogy a templomos magaslatot birtokba vegye. Szomorú dolog, hogy a parancsnok nem ment a csapatával. Nem akarok róla többet mondani. [Kiemelés: F. Gy.] A következménye az lett, hogy a csapat eltévesztette az irányt, a póznás út vonzóereje elhúzta, oldalazó tűzbe került és megtizedelve érkezett csak Urivba, rendezetlen állapotban és a parancsomat, hogy még aznap elérjük a templomos magaslatot, csak másnap tudta alakulataival elérni. Föl is jutottak a templomos magaslatra, amikor oldaltámadást kaptak.

Varga István
Szaladtam lefelé Urivnál, a fal mellett magyar gyerekek jöttek fölfele, mieink. Erről géppisztolyos sorozatot kaptak, mind lelőtték az ablakból. Megijedtem. Rögtön levágtam magam az ablak alá, ahonnan láttam a tüzet ki-kilőni. Veszem a német tojás kézigránátot, kirántom. Rádobtam az ablakra. De mindig arra gondoltam, hogy valami nem stimmel. A ház sarkához ugrottam pisztollyal. Kettő elpusztult, egy ruszki kiugrott az ajtón. Találkozott velem a sarkon. Mondom, igyi szudá, hol a puskád, igyi szudá! Föltartotta a kezét, őnála géppisztoly volt, de elejtette, mert én hamarabb kinyújtottam a pisztolyt, mint ahogy ő gondolta.
   Mondom, ide figyelj pajtás, én nem bíbelődök veled, nem bántalak, bizony Isten, te is csak az anyádnak a kölyke vagy, így mondtam, hanem adok egy pofont. De a puskát elvettem. El ám! El, aztán menj a francba! Mehetsz, amerre akarsz!

Dr. Futaki Gergely
Volt bizonyos előrehaladás, talán egy-két kilométeres, és a hídfőállás egy részét el is foglalták azok az egységek, amik elöl voltak, de a támadás megakadt a délutáni időpontig.

Dr. Magass Miklós
Először akna, majd géppuska tüzet kapok. Hiába minden, vissza kell mennem. Futólépésben megyek hátra. Jobbra-balra csapódnak a lövedékek. Egy gyűrűs kútnál mellém vág le egy akna, szerencsére nem robban fel. Most látom csak, hogy a jobbszárnyunkat támadták az oroszok. Szörnyű tüzet kaptunk, a négyes vonal meginog. Fejvesztetten menekülnek az emberek. Parancsnokunk egy Király nevű őrnagy. Szerencsére éppen itt van Kállay Feri és Benyő Matyi is. A segélyhelyen túl pisztollyal és korbáccsal hajtják vissza az embereket. A sebesültek özönlenek hátra. Parancsot hoznak számomra az ezredes úrtól, aki át meri lépni a reteszzárat, agyon kell lőni. Hol a segélyhelyen, hol az úton vagyok. Úgy látszik sikerül megállítani a vonalat.
   A németek is menekülnek, az oláhok a földön fetrengenek és sírnak. Ilyen gyáván viselkednek. Egy akna éppen előttem vág szét egy Pop nevű román honvédet.

Varga István
Marhára belőttek az oroszok, piszkosul. Minden mozgást láttak. Onnan felülről. A géppuska tüzelőállásban le volt rögzítve. Körözött, pásztázósan tudtuk beállítani, itt be nem jöhet még a hétszentség sem, míg agyon nem vágatnak minket hátulról. Lőttünk. Ezek kiszemeltek valahogy. Oszt elkezdtek aknával piszkálgatni.

Kállay Ferenc
Nekem az volt a parancsom, hogy menjek negyven kocsival lőszert vételezni. Hajnaltól késő délutánig tartott, amíg különféle helyeken összeszedtem a parancsban leírt lőszermennyiségeket, mert egyik helyről a másikra küldöztek. Itt ez nincs, ott amaz nincs. Hát bizony már bukott le a nap, amikor a negyven kocsimmal zötyögtem ki az urivi vonal felé. Nem törődve a visszavonulókkal, én mentem be az urivi vonalba. Be is értünk. Óriási káosz volt. Jöttek vissza az emberek. Tisztek, altisztek, sőt azt hiszem a soproniaknak az alezredese. Éppen Magass Miklóssal találkoztam, ő is igyekezett föltartóztatni a visszavonulókat. Ketten, Miklós barátommal megszólítottuk az alezredes urat, hogy mi van alezredes úr? Szinte sírva mesélte el, hogy idegileg teljesen kivan. Mondtuk, itt a lőszer, tessék visszajönni, és visszakényszerítettük. [Kiemelés: F. Gy.]

Rumy Lajos
Hiába kértem a hadosztálytartalékot nekem alárendelni, amivel ezt az ellentámadást elháríthattam volna és a templomos magaslat a birtokomban maradt volna. Az ellenséges támadás lesodorta a zászlóaljat és a templomos magaslat, tehát Urivnak ez a jobboldali része az ellenség kezében maradt.

Dr. Futaki Gergely
Bekerített bennünket egy szovjet ellentámadó egység. Lehetett nyolcszáz vagy ezer fő. Ehhez ismerni kell a szovjet terepviszonyokat. Rendkívül érdekes, nálunk nem található keskeny, hosszú, kanyargós mélyedések vannak, néha 8-10 méter széles, néha ennél keskenyebb. Horhosoknak neveztük és ebbe észrevétlenül előrejött ez a bizonyos alakulat, amelyik a törzsünket bekerítette. Az adott helyzetben, nyilvánvaló nem hősiességből, inkább az embernek az ösztönös önvédelméből egy védő állást próbáltam ott hirtelen megszervezni, különféle törzsbeli alakulatoknak a felhasználásával, úgynevezett sündisznóállást. Tüzérségi támogatással az árkász századunk parancsnokának adtam parancsot az ellentámadás megindítására. Az ellentámadás sikerült, a betörő szovjet egység nagyobbik része megadta magát és fogságba került. Hát ebből a szorításból akkor kikerültünk. Ennek a támadásnak a kapcsán összesen hatszáz halottról és sebesültről tudok. Ezeknek egy része sajnos súlyos volt, csonkolt kéz- és lábsebesülés. A sebesülteket egy nagyobb orosz házban helyezték el, meglátogattam őket. Szörnyű látvány volt. Az egyikre emlékszem, azért könyörgött, hogy lőjék agyon.

Dr. Magass Miklós
Egy honvédet hoztak, bekötözték. Láttam, hogy ennek vége, el fog vérezni, mert a belei lógtak ki. Kiskunhalasi volt. Odamentem, bajtárs, van-e valami kívánságod? Én meghalok feleli, de mi lesz a három árvámmal? Mi lesz a feleségemmel? Mondom, nézd bajtárs, az állam majd gondoskodik róluk. Azt mondja, tudom mit jelent az, én is hadiárva voltam, tudom mit jelent az állami gondoskodás. És ez volt az utolsó szava: szegénykék, és aztán meghalt.

Dr. Sándor János tartalékos zászlós
Volt huszonkét hasi műtétünk. Ebből aztán persze, ilyen körülmények között nem maradt meg egy se. Mert ez a döglöttló-patkolás. A többinél főleg végtagsérülések, hátsérülések voltak. Nagyon sok géppisztoly sérülés volt, ami a háton stuccolt végig, azután az ülepüknél, comboknál stb. Ezekből megmaradtak.
   De teljesen eredménytelenek voltak a támadások. Elfoglaltak egy kis darab részt, ami belekerült 200-500 emberbe. Aztán másnap vissza kellett adni, nem értek vele semmit. Szóval nem sikerült ezt a hídfőt felszámolni. Próbálták a németek is, de nem sikerült közös erővel sem.

Kárpáthy Tibor
A 168. német hadosztály rajonjában voltunk, akkor már erősen leharcolva úgyhogy az ezredből összesen negyven valamennyi harckocsit tudtunk kompletté tenni, már zászlóaljerőbe, és a parancsnokságát én kaptam aztán meg. A századomnak "Csigavér" fedőnevet választottam és a "Csigavér egy" volt az első, a "Csigavér kettő" a második, a "Csigavér három" a harmadik, "Csigavér négy" a negyedik szakasz. Tehát azt mondtam, hogy "Csigavér három" a "Csigavér egy" előtt van jóval, vagy "Csigavér egy" fogjál vissza, várd meg a "Csigavér kettőt. Ezt így kell tenni, hogy az ember lehetőleg egyszerre, egy időben, a legnagyobb erővel jusson célba.
   Éjjel az orosz betört, visszanyomta a németeket. Nagy kavarodás támadt. Hajnalban azt az utasítást kaptam, hogy tisztázzam a helyzetet. Ez annyit jelent, hogy állítsd helyre az eredeti helyzetet. A feladatot végre is hajtottuk, visszahelyeztük ezt a német zászlóaljat az eredeti állásába.
   A lövészek lemaradtak, úgyhogy mi beérkeztünk az orosz állások közé gyalogság nélkül. Itt-ott még ellenállás mutatkozott, úgyhogy a derék páncélosok kiszálltak a harckocsiból és kézigránáttal, még ott ahol kellett, ugyebár "tisztázták a helyzetet", ahogy mondani szokták.
   Nekem jutott az a feladat, hogy mint második lépcső a balszárnyon biztosítsam a támadást az uzicsiai erdő felől. Erre kaptam egy fegyvertényleírást a hadseregparancsnokságtól, amelyik azt mondja, hogy "vitéz Kárpáthy Tibor százados 42. évi IX. hó 12-én nyolc órakor támadásra lendülő harckocsi ezred, második lépcsőjének tüzét fölényes nyugalommal vezetve egy ellenséges karcközi támadást leküzdött és a 187... 10-ből hét pont, háton levő tüzér és páncélos ágyuk lefogását a betörés lehetővé tette". Igen, hát benne van, kiszálltunk a harckocsiból és gyalogharcot is vívtunk.

Brunner László
Nem sikerült a támadásunk, elég az hozzá, le is álltunk.

Kállay Ferenc
A támadás elég csúfosan végződött, nemhogy kiigazítottuk volna az urivi vonalat, hanem megrekedtünk ott.

Kádár Gyula vezérkari ezredes
A vezérkar főnöke végignézett [Kiemelés: F. Gy.] egy támadást, amit egyik hídfőállás ellen végeztek és elmenetele után kiadott egy parancsot a 2. hadsereg részére, illetve nem is parancsot, hanem egy búcsúfélét, amelyben harcra buzdított és kiemelte, hogy miért kell a hazától ilyen távol harcolni, bátraknak lenni, stb., stb. Az egészre azt mondom, hogy egy smonca parancs volt ez is. Visszaérkezte után beszéltem Szombathelyivel, aki nagyon le volt törve. Aggályoskodott a 2. hadsereg helyzetére vonatkozóan, nemcsak a kiterjedés, hanem általában az egész helyzet miatt, amit ott tapasztalt. Természetesen egészen más van a parancsban.

Szöveggyűjteményből
A vezérkar főnökének búcsúparancsa

 

...A magyar katonát ott találtam a Don mentén, azon katonai erényekkel vértezetten, amelyeknek hírnevét és becsületét köszönheti, de melynek köszönhetjük azt is, hogy mi magyarok, mint kis nemzet a történelem forgatagában és viharaiban fenn tudtuk magunkat tartani és becsülettel tudtunk élni hatalmas, nagy népek szomszédságában és között is. A kitüntetések átadása alkalmával és az ezzel kapcsolatos csapatszemlék keretében sok magyar katonának néztem a szemébe. Belőlük, tekintet nélkül arra, hogy a múlt harcaiban több vagy kevesebb szerencsével küzdöttek, ugyanaz a hűség, odaadás, elszántság és kötelességtudás tekintett le rám, amelyet a világháború hosszú éveiből oly jól ismerek. Nem is lehetett ez másként, hiszen a hős apák fiai állottak előttem és azok néztek rám. Mindegyike tekintetéből azt a fogadalmat véltem kiolvasni, hogy jól tudják, hogy mivel tartoznak a magyar katona ősi hírnevének. Ez a hangtalan tekintetváltás őszinte beszéd volt, mely zajos bizonyságtételnél százszor többet ér. Hangtalan, de annál belsőbb vállalása volt ez a legnagyobb áldozat meghozatalának is, amelynek a katona mindennap ki van téve. Ezt a háborút mi nem kerestük. A magyar sors vezetett bennünket ide, ahol valamikor távoli őseink éltek. Nem véletlen tehát az, hogy épp itt állunk, hanem az isten rendelése. Ezért mindenkinek meg kell állnia helyét ott, ahova rendeltetett. Nem lehet kísértés, nem lehet habozás. Bele kell nyugodni az ő akaratába... ...Mindenki érezze át, hogy a háború a katona szempontjából hideg, könyörtelen mesterség, melyhez elsősorban nyugalom és józan ész kell... ...De van szavam a gyávákhoz és kishitűekhez és azokhoz is, akik szolgálati beosztásaikat olyan gyorsan és könnyelműen hagyják el, hogy ehhez egy kedvezőtlen csatanap benyomásai is elégségesek. Ezeknek azt üzenem, hogy számukra a jövőben nem lesz irgalom. A gyáváknak pusztulniuk kell. A csapat ezt saját becsülete védelmében maga irtsa ki. Ha ezt maga bármiféle okból nem lenne képes végrehajtani, úgy az a magasabb parancsnok kötelessége. Legjobb, ha a parancsnokok bátor felelősségvállalással, ha kell személyesen is példát statuálnak a gyávák megfékezésére... ...Honvédek! Kemény tél áll előttetek. Készüljetek fel. Legyetek erősek és nyugodtak. Tartsátok állásaitokat, mert itt ezekben a távoli állásokban hazátokat véditek meg. Én hiszek bennetek, bízom bennetek. Hiszek a magyar katonákban. Ezt a hitet viszem magammal drága ajándékul. Ezt fogom jelenteni a Legfelsőbb Hadúrnak is, hogy bízhat bennetek...

v. Szombathelyi vezds. 2. hads. pság. törzsszállásán 1942. IX. 13.

Kovács Lajos szakaszvezető
Mindenki azt várta, hogy Szombathelyi is látja a történteket, látja az eseményeket, be fogja látni, hogy ezt a társaságot lehetetlen kinn tartani, ezt a társaságot haza kell vinni, haza kell szállítani. De nem ez történt. Kijelentette, hogy a társaság nem megy haza, kint marad. Az a vágy, ami fűtötte a még élőket, hogy hamarosan hazamegyünk, kudarcba fulladt, és bizony még súlyosabb lelkiállapotba sodorta őket.

Szöveggyűjteményből:
A III. hadtest egyik tisztje:
"Mintha leforrázták volna őket, úgy érintette őket az a hadseregparancs, mely tudtul adta, hogy itt leváltásra és hazamenetelre senki se számítson. A 2. hadsereg katonái úgy érezték ezek után, hogy ők áldozatul vannak odadobva."

Kónya Lajos harctéri naplója:
"Végighallgathatod az egész hadseregünket. Lepd meg őket a fedezékben, a szobákban, bárhol, ahol maguk között vannak. Az örökös kérdés: mit keresünk mi itt? Egyszerűen nem tudjuk felfogni, hogy ez a mi ügyünk lenne, semmiféle propaganda nem hat ránk, úgy érezzük, hogy csúnyán rászedtek bennünket..."

 

[...]

 

Bárdos Béla alezredes
"Roham! Rajta! Elore! - ordítással az orosz páncélosok felé rohamot rendeltem el. Az orosz páncélosok közül az egyik körülbelül 60-70 méterre lehetett. 125 kilogrammos testsúlyommal rohamoztam a páncélosok felé... Legyünk őszinték. Ne a magyar honvéd harcértékében keressük a hibát, hanem mondjuk meg magyarul: tankok ellen gyalogsági puskával védekezni nem lehet."

 

Visszaözönlés megakadályozása
1943. jan. 20.

...Minden esetben, azonban csak írásbeli engedéllyel, írásbeli paranccsal lehet visszamenni. E parancsom végrehajtásának minden lehetséges eszközzel érvényt kell szerezni. Ellenszegülokkel szemben elozetes vizsgálat nélkül minden tisztet feljogosítok arra, hogy fegyvert használjon. Tisztekkel szemben is kötelezo a feljebbvaló, vagy elöljáró részérol az azonnali fegyverhasználat. E parancsom ellen véto puha személyek ellen én alkalmazom a megtorlást. Az a tiszt, aki alakulat nélkül egyébként hátrajön és arra hivatott elöljárójától írásbeli parancsot nem tud felmutatni, az szökevény és soron kívüli eljárással ennek megfeleloen kell vele eljárni. Bomlasztó kijelentések ejtése és terjesztése ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a fegyelem ellen való ellenszegülés. A hátraszivárgások lehetoségét ki kell zárni. Ehhez az elrendelt gyülekezési körleteket részben az érdekelt parancsnokságok maguk, részben a hadtáp szervek Ny. felé megbízhatóan zárják le. Elvárom, hogy a tisztikar mielobb visszakapja a lelkét és lelket önt az emberekbe...

237/2. hds. I. a. I. 20. Vitéz Jány vezds. hadseregparancsnok

HARCJELENTÉS I. 20.
   A fegyelem és a rend helyreállítása érdekében, a züllés további megakadályozása céljából úgy tisztekkel, mint legénységgel szemben ismételten meg nem engedett eszközökhöz kellett nyúlnom, illetve fegyverhasználathoz. Mindezt önzetlenül a magyar hadsereg ütőképessége érdekében tettem. Ha netalán békés viszonyok között a személyem iránt panaszok merülnének fel, kérem magatartásomat az alábbi szempontok figyelembevétele mellett megítélni:
   1. Idősebb tisztek - sajnos ezredparancsnokok is - nem vetettek gátat az elharapódzó züllésnek (fosztogatások, lövöldözések, fegyverek és kézigránátok eldobálása, hihetetlen szabálytalan öltözet, tisztek lökdösése, szállások barbár módon való bepiszkítása stb.), hanem passzívan félreálltak és csak saját magukra gondoltak (én is teljes felszerelésemet elvesztettem).
   2. Fiatal tisztek, főleg tartalékos tisztek és parancsnokok letagadták tiszti mivoltukat és minőségükben nem jelentkeztek, mert attól tartottak, hogy tőlem harcfeladatot kapnak, vagy hamis, a legénység előtt tett jelentésekkel szembefordultak a vezetéssel és így a harcolni nem akaró hordák oldalára álltak.
   3. Már kijelölt parancsnokok engedték legénységük szétszaladását és örültek, hogy megint csapat nélkül állnak, tehát harcba nem mehetnek.
   4. Már felvonult őrségek, a lakossággal együtt, majd a németekkel a rájuk bízott élelmiszerraktárakat fosztogatták, és őrhelyüket elhagyva megszöktek.
   5. Tisztőrségek kiállítása is csak agyonlövetéssel sikerült.
   6. Nem jelentkezett nálam ezred vagy zászlóaljparancsnok, aki csapatteste holléte felől érdeklődött volna.
   7. Hozzám beosztott idősebb tisztek pedig magasabb parancsnokságoknál hátrairányításukat kieszközölték.
   A Novij Oszkolba megszervezett századoknak kevés harcértéket tulajdonítottam, azonban megszervezésükre parancsot kaptam és ezt legjobb tudomásom szerint végrehajtottam. Ezek a csapatok azután mégis annyiban megfeleltek, hogy már jelenlétükkel bizonyos területet biztosítottak és ezáltal úgy a visszavonuló zöm kb. 50-60 000 ember és az olaszok átcsoportosítását lehetővé tették. Ezek a csapatok később Vargyassy vezérőrnagy, Szügyi ezredes, Muzsay ezredes és parancsnokságom alatt is csak a terror hatása alatt fejtettek ki ellenállást, ezekből az Istenfélelem, hazaszeretet, kötelességtudás érzése már teljesen kihalt. Ezen tapasztalatom a tartalékos tisztek zömére is vonatkozik és egyikmásik hivatásos tisztre is.
   Január hó 24-én délben veszem a VII. hadtest ideiglenes parancsnokának ama parancsát, hogy az állomásparancsnoki teendőket adjam át Jórend csendőr alezredesnek, saját személyemre, induljak Sztara Maszlovkára, ahol átveszem a hét zászlóaljból álló 19. könnyű hadosztály parancsnokságot.
   Jórend csendőr alezredes személyében különben Novij Oszkolt biztosítva láttam, hisz működését azzal kezdte, hogy két embert azonnal agyonlövetett.

 

(A Rommiban 1943. II. 16-án készített jelentésben Lóskay a bekezdéshez még ezt írta: "Őszintén jelentem azt is, hogy Novij Oszkolban egyénileg szívből megutáltam a magyar bakát, és hosszú időnek kell elmúlnia, amíg lelkileg vele érezve, megbocsátok neki.")

[Kiemelések - F. Gy.]

 

[...]

 

HADSEREGPARANCS

1. A 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét, mert kevés - esküjéhez és kötelességéhez hű - ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.    Állásainkból ellenséges túlerő kivethetett még akkor is, ha a csapat kötelességét megtette. Ez nem szégyen. Ez szerencsétlenség. De becstelenség az a lelkeveszett, fejnélküli gyáva menekülés, amit látnom kellett, miért most a szövetséges német hadsereg és az otthon mélységesen megvet bennünket. Ehhez minden oka meg is van.    2. Vegye tudomásul mindenki, hogy innen sem betegség, sem sebesülés, sem fagyással el nem engednek senkit. Azon a területen, hol gyülekezésünket elrendelték, hol az újjászervezést végrehajtjuk, ott marad mindenki, míg meg nem gyógyul, vagy el nem pusztul.    3. A rendet és a vasfegyelmet a legkeményebb kézzel, ha kell a helyszínen való felkoncolással, de helyre kell állítani. Ennél kivétel nincs, legyen az tiszt, vagy rendfokozat nélküli honvéd, aki parancsomnak nem engedelmeskedik, az nem érdemli meg, hogy nyomorult életét tovább tengesse és nem engedem, hogy szégyenünket bárki is tovább nagyobbítsa.    4. Minden, még a legmagasabb parancsnokság is addig marad a gyülekezésre kijelölt helyen, míg útbaindulásra parancsom meg nem kapja.    5. A gyűjtő és irányító állomások parancsnokai Belgorod és Prohorovkáról a kijelölt területekbe meneteltetik zárt rendben a gyülekezett csapat- és vonatrészeket, D. körletben a 19. hadosztály-parancsnoksághoz az É. körletben a 10. hadosztály-parancsnoksághoz, akik felelősek azért, hogy annak nyugati határát egy ember, vagy jármű át ne léphesse, aki megkísérli, azt fel kell koncolni, ha egység kísérli meg, meg kell tizedelni.     V. Asztalossy vőrgy. és Molnár ezrds. itt a hátsó körletben v. Heszlényi altábornagyot teszem felelőssé azért, hogy parancsom végrehajtása minden eszközzel megtörténjék.    Számolni kell azzal, hogy élelem terén alapos korlátozások lesznek. Elsősorban annak van jussa élelemhez, aki elöl harcol, aki elhagyta helyét, és itt hátul gyülekezik, örüljön, ha annyit kap, hogy éhen nem pusztul. Helyünket német csapat foglalta el, az megérdemel minden gondoskodást, mi addig, míg rend nem lesz, míg harcra alkalmas egységgé nem formálódunk, ilyennel ne számoljunk, mert arra érdemtelenné váltunk.    6. A D. és É. körzet parancsnoka ossza be területét vonat- és csapatkörletbe.    a) A vonatkörletbe jut minden felelős parancsnok néhány kemény idős tisztes parancsnoksága alatt járművenként egy hajtóval. Egy oszlop 50 járműbol áll.    b) A csapat körletét seregtestenkénti alcsoportokba kell beosztani, melyekben csapattestenként külön-külön alakulatokat kell szervezni száz fős alosztályokba összevontan.    Gépkocsivezetőket külön vonjon össze és ossza be valamely alosztályhoz.    A nemzetiségeket külön egységekbe vonja. Ezekből alakítsa meg a munkásszázadokat és vonatlegénységeket. A vonatnál csak idősebb magyar ember lehet. Fiatal nincs sem ott, sem törzseknél. Ezért haladéktalanul fel kell váltani, étkezdék személyzete sem lehet kivétel. Tiszti küldönc is csak akkor maradhat fiatal korosztályhoz tartozó, ha egyúttal gépkocsivezető, ill. másodvezető.   Vitéz Jány vezérezredes

 

Kónya Lajos
Január 30. Hohol, Velh-Turovo - mindig északnak.

   Egy faluba reggel beérünk, fél óra múlva ott az orosz. A menekülés pánikszerű, ilyen lehetett a francia összeomlás. Lihego, fullasztó futás, néhányszor végiggéppuskázzák az utat a repülők. Alacsonyan szállnak, az ember belelapul a földbe, tíz körömmel markolja a havat, torkában dobog a szíve. A völgy fekvő magyaroktól fekete. Hányan maradnak fekve egy-egy ilyen légitámadás után! Lovak hullái százával, szétszórt értékek milliói. Rádiók, élelmiszer, fegyverek, felrobbantott, égő autók. Apróságok, fényképek, széttépett levelek.
Január 31.

   Az oszlopok széthullanak. Egy versenyfutás, könyörtelen tülekedés az országút, hullámzik, hömpölyög az áradat, a fáradtak, gyengék lemaradnak, járművek gázolnak a gyalogosokba, minden rend felbomlik, barátok, akik össze akartak tartani, egy óvatlan pillanatban talán örökre elszakadnak egymástól.
   Éhezünk, semmi ennivalónk. Vánszorgunk faluról falura. Éjjel-nappal, alvás nélkül. Ki tudja, hol járunk? Az út lassan nyugati, majd déli irányt vesz. Repülők jönnek megint, végigpuskázzák az utat. Szétfutunk a havas mezőre, lapulunk a földön, a hideg hóban.
   ...Lovak hullái feketednek mindenütt... egyre több németet érünk utol. Itt is, ott is pisztolyt fognak ránk. El akarják venni a mieink szánkóját, lovait, s a legkisebb ellenkezésre lőnek.
   Bemegyünk egy házba melegedni. - Marsch hinaus! - ordítják bentről. Eleinte csodálkoztunk, később megszoktuk. Egy faluban magyar vezérkari tiszteket dobtak ki a padlásról. Szabadban éjszakáztunk napokon át. Kis tüzek mellett melengetjük didergő tagjainkat. Nappal nem mehetünk az úton, leszorulunk a combig érő hómezőkre. - Kutyák, dögöljetek meg! - mondják. Három ellenségünk van, a hideg, az éhség, meg a németek.

Intézkedés a magyar hadsereg egyes részeinek hátrairányítására

1. Parancsom ellenére még mindig látok össze-vissza bandukoló embereket. A kiutalt szálláskörletét az útbaigazításig senki el nem hagyhatja.    2. Alakítson tábori csendőrei parancsnoksága alatt járőröket, ezek járják be Belgorodot és minden embert tartóztassanak le, kísérjék a gyűjtőállomásra, ahonnan azokat oda kell zárt rendben vezettetni, hol beosztást nyertek.    3. A fegyelmező gyakorlatokkal minden idejét le kell foglalni a gyülekezett csapatrészeknek. Ismételten hangsúlyoztam, hogy a legkíméletlenebb szigort kell alkalmazni, különben soha nem lesz rend.   Törzsszállás 43. I. 30.   Vitéz Jány vezérezredes

Hadtestparancsnoksági parancs Krasznoje Olim, 1943. II. 1.

A magyar királyi honvéd hadtest 1943. jan. 12-től kezdődőleg a Don-állások kézbentartásért súlyos, veszteségteljes harcokat vívott. Az urivi áttörés következményeképpen a Magyar Királyi 2. Hadseregtől elválasztva a Korpsgruppe, Siebert alárendeltségbe került. Ebben az alárendeltségben több mint 12 napon át biztosította a német 2. hadsereg tervszerű visszavonulásához szükséges időt.    A harcokban a magyar csapatok emberfeletti hősiességrol tettek bizonyságot. A mindinkább fellépő lőszer és élelemhiány, párosulva a szokatlan nagy hideggel, megtörte a védők ellenálló erejét. E perctől kezdve a német hadvezetés számára csak tehertételt jelentettünk.    ...Elöljáró parancsnokomnak ismételten bejelentettem csapataim helyzetét, kérve azoknak kivonását, egy hátsóbb helyen való pihentetését és újból való szervezését. Sajnos, ez nem történt meg, hanem lőszer, élelem és fedél nélkül a puszta havon szenvedték végig az orosz tél borzalmas éjszakáit. Láttam rajtatok, hogy napról napra sorvad testi és lelki erotök, és hogy valamennyien a biztos pusztulás elé tekintünk. - A német hadvezetőség súlyos helyzetében még az élelmet sem tudta biztosítani.    A mai nappal Siebert tábornok úrtól azt a parancsot kaptam, hogy vezesselek benneteket az Olim pataktól nyugatra eső területre, ahol keresztül tudjuk magunkat nyugat felé törni. Azon az orosz hadseregen keresztül törni, amelyiket a német hadsereg teljesen felszerelt, teljes harcértékű hadosztályai sem voltak képesek.    E parancsot én nem tudom néktek továbbadni, mert nincs értelme, hogy az agyonfagyott, kiéhezett magyarok ezrei tíz tölténnyel puskánként, üres gyomorral tehetetlenül pusztuljanak el.    A német hadvezetoség már a múltban kiadta a parancsot, hogy harcolni és a német hadseregnek szolgálatot teljesíteni akaró honvédeket átvesz, úgy bánik velük, mint a többi szolgálatában álló népek fiaival.    A magyar nép történelmében többször előfordult már hasonló helyzetben, hogy egyes merész parancsnokok vezetése alatt, még hihetetlen távolságra is áttörtek. Ezek után kénytelen vagyok mindenkinek saját belátására bízni jövendőjét, mivel élelmet, lőszert és végrehajtható feladatot adni nem tudok.    A magyar haza mindenkor hálás szeretettel fog visszaemlékezni hős fiaira, akikhez hasonló sors csak keveseket ért a magyar nemzetben.    Isten veletek magyar honvédek. Gróf Stomm vőrgy. hdt. pk.

 

III. utász zászlóalj harctudósítása
II. 2.

   ...Rabács ezredes engedélyt kért a német ezredparancsnoktól arra, hogy az út mellett a terepen mehessen a német oszloppal párhuzamosan. Az ezredparancsnok erre az engedélyt megadta. Az oszlop magas hóban menetelt, néhol a német első vonal előtt. Gorsecsnojenál nagy harc nyomai láthatók. Kilőtt páncélosok, szétlőtt ágyúk és sok orosz hulla. További menetvonal: a vasúti töltés Sztarij Oszkolig. Rögtön folytatja az oszlop a menetet. Az út égő faluk között vezet. Jobbra-balra harci zaj hallatszik. A síneken partizánok hullái fekszenek. Egész éjjel meneteltünk. Többen megőrülnek az éhségtől, hidegtől és a nagy megerőltetéstől. Sokan állva alszanak és közben néhány lépést botorkálnak előre.
II. 3.

   Hideg, derült idő, 7 órára beérünk Sztarij Oszkolba. Az ellenség a bevezető utat golyószóróval, géppisztollyal, tüzérséggel és aknavetővel lövi. A menetoszlop fedezés nélkül megy tovább, akit eltalálnak az kiesik. A legénység nehéz aknavetővel, tüzérséggel és Sztálin-orgonával lövi a várost, magyar parancsnokság nincs. A magyar élelmiszeroszlop muködik, de a zászlóalj vételezni nem tud, mert parancsot kap Tyim felé a további menetelre. A városban német kötelékben, mint egyetlen magyar egység körvédelemben van a VII/1. utász század 60 emberével dr. Schiller Gyula zászlós.
   ...A legénység a szabadban éjjelez, a házakban a németek vannak elszállásolva. A legénységnek nincs élelme. A németek fegyvereket, lovakat vesznek el erőszakkal. Sebesülteket dobálnak ki a házakból, belőnek a padlásra, ahol magyarok húzódtak meg stb. Ez a bajtársiatlan, sőt kimondottan ellenséges viselkedés a legénység gyűlöletét végletekig fokozza a németekkel szemben, harci szellemét teljesen aláássa.
   A német legénység viselkedéséből és beszédéből látható, hogy ellenséges magatartásukat felsőbb helyről irányították. A tartalék nélküli német vezetés teljes kudarcát a magyar csapatokra igyekszenek hárítani és bűnbakként a magyar csapatokat állítják a német legénység elé.

Farkas Zoltán ezredes
22. gyalogezred parancsnoka
   "Krasznoje Olim községben egy német vezérkari őrnagy egy parancsot olvasott fel a németeknek, amelyben elrendelik, hogy a magyar csapatokat hadifogolyként kell kezelni... Magyar részről a fegyveres ellenállásnak a legtöbb esetben nem volt értelme, mert a németek túlerőben voltak és legénységünk zömének sajnos nem is volt fegyvere. A szövetséges német haderő fent vázolt magatartása a hosszú visszavonulás alatt a magyar katonákban a német faj iránt oly fokú gyűlöletet váltott ki, amellyel a jövőben számolni kell, és amely kétségkívül igen károsan fogja éreztetni hatását a magyar-német együttműködés terén."

Kónya Lajos
február 3.
   Szállásunk nincs. Tele van némettel a város... A város csupa rom és hulla, recsegnek a nehézgránátok szüntelen. A németek szekérszám hordják a magyar raktárak szalonnáit s a ki nem osztott karácsonyi csomagokat.
   Késő délután jutunk tető alá egy kis faluban. Végre házban alszunk, és ezúttal mi dobunk ki két szemtelen németet... Kiabálok, pisztolyukhoz kapnak, de látva, hogy többen vagyunk, eliszkolnak. Ha ezek ellen kéne, még harcolni is volna erőnk.

 

[...]

 

V. Jány vezds. a 2. hds. pk-a fogadására intézkedés
Vkf. 1. oszt.
Budapest, 1943. április hó 30-án
   V. Jány Gusztáv m. kir. titkos tanácsos, vezérezredes, a 2. hds. parancsnoka sz\kebb törzsével f. év május hó 1-jén hazaérkezik.
   Megérkezésének id[pontja: május 1-jén 17 óra 30 perc, Budapest, Keleti pályaudvar.
   Fogadása a mellékelt program szerint történik.
   Öltözet: egyszerű öltözet, fehér kesztyű, kitüntetések.
   Fogadásához az oszt. vezetőt (v. helyettesét) kirendelem.

Melléklet az 53. 133/eln. 4 vkf. - 1943. sz. ügydarabhoz:

V. Jány Gusztáv m. kir. titkos tanácsos, vezérezredes fogadásának rendje:
   Kivonulnak:
   a) egy díszszázad zászlóval és zenével
   b) a hadirokkantak, frontharcosok, leventék és cserkészek.
   Őnagyméltósága fogadja a díszszázad parancsnokának jelentését, és a Himnusz hangjai mellett lelépi arcvonalát. Utána fogadja a hadirokkantak, frontharcosok, leventék és kivonult díszelgő alakulatainak üdvözlését. E fogadás tartama alatt a Miniszterelnök úr és a kormány tagjai gépkocsijukba szállnak, és eltávoznak. A fogadás befejeztével őnagyméltósága beszáll gépkocsijába és lakására hajtat.

 

Isten éltesse Sara Sándort 70. születésnapján! (Az Új Horizont szerk.)